Először is térjünk vissza június végére, a Deaf Company szezonzáró pénteki napjára. Viszonylag korai kelés után (délben felriadva) nekiláttam készülődni a többiekkel már hetekkel előre megbeszélt kalandtúrára: irány Bécs, lemezbeszerző körútra megyünk. A kora délutáni soproni egyetemi diplomaosztó végeztével fel is kerekedtünk, útnak indult a „brigád”, andy + barátnője, Bourne, Bridgend Csipmánk, és én kisvártatva már az egyik legnagyobb bécsi lemezboltban találtuk magunkat, gyerekes, boldog mosollyal az arcunkon (kivéve andy barátnőjét, Petrát, aki jobbnak látta egy laza séta és egy bevásárlás kombóját választani, miután az arcunkra kiült váratlan izgalom láttán úgy döntött: ebből a körből kimarad, mert biztosra vette, hogy zárásig maradunk – igaza volt).

Miután az összes polcot átbújtuk és áthallgattuk, jónéhány műanyaggal és egyéb kiegészítővel (andy még táskát is vett) megrakodva konstatáltuk, hogy az idő elrepült, már szinte esteledik – el fogunk késni a saját szezonzárónk nyitányáról, ha nem sietünk haza, Sopronba. A 21:00-ás kezdésre történő hazaérkezés is veszélybe került, és ez csak azért volt érdekes, mert a warm-up dj (Bridgend Marci) ott ült velünk a kocsiban. Nagy nehezen, fél kilencre sikerült is Sopronba érni, de szinte még el sem értük a város szélét, már jeleztek segítőim, hogy az egyik vendégünk, Seabiscuit (azaz B-squit, továbbiakban Biszkit) sikeresen megérkezett Sopronba, amíg mi távol voltunk, és már a hőn szeretett Pub Fiction-ben vár minket a sörét eszegetve. Amint letettem a telefont, újabb hívásjelzés futott be Rori Breakertől, az este másik vendégszereplőjétől, hogy ő is megérkezett a Hűség Városába. Ennél jobban időzíteni sem lehet, az utazással kapcsolatos dolgokat pedig már a Fiktív parkolójában, illetve bennt a klubban beszéltük meg.

Minimális csúszással Bridgend végül a lovak közé csapott, elkezdődött az este, amit – legnagyobb megelégedésemre – a kezdésre érkezett barátaink kitörő örömmel fogadtak. Minimal techno, microhouse, click sounds és társhangzásaik fémjelezték a warm up-ot, amit Biszkit mester stílusából adódóan patent módon folytatott, nagyon jó alaphangulatot adva az estének. A szett vége felé előkerültek a fülbemászó neo-trance lemezek is, amit külön köszönök neki (ha nekem akart ezzel a húzással kedveskedni, sikerült).

Biszkit után én következtem, folytatva a már kitaposott ösvényt, ekkor érkezett el az a pont, hogy úgy éreztem, nem lesz menekvés, jó kis bulinak nézünk elébe. Utánam Rori Breaker következett, aki egyszerűen meg volt őrülve, rakott egyet, aztán leszaladt ugrálni, szóval nem volt semmi, amit művelt, zeneileg rendesen felforgatta a táncolók lelki világát, de ezt senki sem nehezményezte. Miután megtörtént a váltás (Rori alig akart lejönni a pultból), andy sem tökölt sokat, felcsapta az új lemezeket ő is, és még nagyobb ugrabugrálás kezdődött. andy után Bourne sem tétlenkedett, egy nagyon jó szettel ő is felrakta a pontot az i-re, méltán lezárva a 2009-es tavaszi Deaf Company szezont.

Pár óra alvás után (pihenésnek nem nevezném…) másnap késő délután Győr felé vettük az irányt, a győri Püspökerdőben rendezett DUMDUM Fesztiválra voltam hivatalos. Mivel jelenleg semmilyen gépállat nem áll rendelkezésemre (nincs kocsim), ezért a Győr-Sopron-Ebenfurti vasúttársaság szolgáltatását vettük igénybe. Nagyjából félúton járhattam, amikor Sikztah Norbi hív, hogy kicsit csúszik a kezdés, nem muszáj sietnem. Már mindegy, így Győrbe érkezvén lepakolás Bourne húgánál, majd egy kisebb városnéző séta (brutális, hogy az árvíz mivé tud változtatni helyeket), majd a fesztivál bejárata előtt sörözni kezdtünk egy erre alkalmas talponállóban.

Ekkor befut egy hívás, ismeretlen számtól, és valaki lenagypapázik a telefonban. Mint kiderült, a művésznevem szlovákul „nagypapát” jelent. A vonal túlsó végén Don Sheroo Isti, a szlovákiai magyarokat felvonultató Magma Project menedzsere hív, hogy már ők is Győrben vannak, szóval semmi akadálya a már sokat tervezett, de valami miatt eddig mindig meghiúsult személyes találkozásnak. Hamar odataláltak a bemelegítés helyszínére, azon viszont eléggé meglepődtem, hogy mindannyian eljöttek. A sörözést némi pizza-evéssel megspékelve folytattuk, mindeközben komoly szakmai eszmecserét folytatva, kezdve a honi elektronikus zenei életben tapasztaltakkal, a buliszervezés nehézségein át a modern (nem tánc!) elektronikus zene jelenlegi állapotán keresztül minden terítékre került. Jóleső élmény volt ez a pár óra, tanulságos volt olyan hasonló gondolkodású arcokkal beszélgetni, mint amilyennek én is tartom magam.

A fesztivál területére érve már nyakunkon volt az este, sorra érkeztek meg a programot elkezdő dj-k, így Isuval és a még személyesen nem látott Kevin FCB-vel is sikerült pár szót váltanom, mielőtt mindenki elfoglalta a pozícióját.

A szettem végeztével vissza a Magmákhoz, majd letáborozás az egyik italospult mellett. Ezidőtájt már Coyote rakta a - szó szerint – talpalávalót, a szépen összegyűlt arcok táncikáltak már rendesen. Coyote után Hoti (Florian Meindl távolmaradása miatt) ráhúzott még egy kicsit, meghosszabbítva a szettjét, amit a jelenlévők szemmel láthatóan egyáltalán nem bántak – az én fülemnek már elég veretősek voltak a zenék, amiket játszott. Hoti után Oliver Huntemann (akit felesége, Xenia Beliayeva is elkísért) jött, játszott, és győzött. Egy számomra ismeretlen nótával kezdett, ami olyan brutálisan szólalt meg, hogy néhány percig az állam kerestem a lábaim előtt valahol. Hosszúra nyúlt szettjéban több stílus is megfordult, kifejezetten jó zenéket játszott, és technikaliag is tökéletes volt a kivitelezés. Huntemann (és nem ’Hántemann’, hanem Huntemann, hasonlóan Michael Mayer sem ’Májkül Májer’, hanem ’Miháel’ –bármennyire is fura, ők németek) után a King Unique kezdte meg live produkcióját, amiből csak egy fél órát hallottam, ugyanis indult a vasúttársaság gépsárkánya vissza Sopronba. Elköszöntem a Magmás srácoktól, akikkel nagyon jól éreztem magam, hazaérkezésem után pedig dobtam egy jóleső, kiadós alvást.

Jövőre is DUM!

Két hétnyi köznap után újra egy „dupla hétvége”, vagyis két nap alatt két fellépés. Július 9-én a fővárosi Corvintető vendégei voltunk andy-vel Metha jóvoltából. A Deaf Company vs. Breakbeat Massive elnevezésű buli kezdetét is vette, nagyjából olyan fél tíz körül. A Corvintetőn még soha nem jártam, egy nagyon szimpatikus, és jó elhelyezkedésű „város feletti underground” helyről van szó, ahol ráadásul meglepően jó hangtechnika is található.Én kezdtem az estét, egy laza kis minimal-eclash-tekház blokkal, aminek hallatán a könnyed sanzonszerű trip-hop-hoz szokott beszélgető vendégsereg először csak nagy szemekkel csak nézett, de kisvártatva már a nagy szemekhez bólogató buksi fejek is társultak, szóval a kezdeti megilletődöttséget részemről egy elégedett, jóleső érzés váltotta fel. Még észbe sem kaptam a meglepettségemből, már andy-vel idéztük fel a régi, minden alkalommal jól sikerült back2back-ek emlékét, azaz a pultot kettéosztva már ott is állt mellettem, serényen pakolva eszement lemezeit.

Metha megérkezésekor már egy „massive” embertömeg ropta a kivetítő előtt, a Breakbeat Massive atyja pedig rögtön be is állt pakolni, a fidget-háztól a techbreakig volt minden, ami szem-szájnak ingere, még jobban feltüzelve a már denszelő partyarcokat. Mivel Metha hajnalban indult is Zamárdiba a Balaton Sound-ra, ezért a szettje után hamar visszaállt a kezdeti felállás: fél óra egyéni hegesztés után megint andy-vel közösen húztuk egymás és a közönség idegeit, ami a bulira visszagondolva nagyon jól sikerült. Táncoló, néhol őrjöngő arcok, kellemes hangulat, egy jó helyen – nyugodtan állíthatom, egy nagyon pöpec kis bulit sikerült összehoznunk ezen az estén. (A buli számomra legkedvesebb mondata, ami egy hölgy szájából hangzott el, miközben a pultba hajolt mellém: „Te nem vagy normális, Kalkbrennert rakni Breakbeat Massive-on?!” Mire válaszoltam volna, már újból a tánctéren pörgött, elégedett mosollyal az arcán.)

A buli utáni reggel, Detective Kelly-nél felébredve úgy éreztem, hogy itt a világvége. Iszonyatosan fájt a fejem, azt hittem, nem tudok elindulni Zamárdiba. Kellő menyiségű fájdalomcsillapító és energiaital bevitele után aztán végre útnak indultunk a Detektívvel Zamárdiba. Egy gond volt csak: a szar idő, ugyanis nagyjából 17 °C és szitáló eső kísérte végig utunkat. Az autópályán lévő nagy forgalom ellenére sofőrünk, Csabi nem szarozott, nyomta neki rendesen, közben minden apró részletre ügyelve készségesen elmesélte, hogyan törte össze előző autóját ugyanezen a szakaszon. A hallottaktól feldobódva azon gondolkodtam, ha még el is késünk a Sound-ról, akkor valakit biztos, hogy vízbe fogok fojtani.

Végül odaértünk, időben. 45 perccel kezdés előtt. Az autóból kiszállván, Dave Gahan azt mondja, hogy valaki beszélni akar velem (csörög a telefonom). Sikztah Norbi hív, hogy hallottuk-e, hogy csúszik a mai program is, csak itt fél órával előbbre, az Ozomatli hangolása miatt… Tökéletesen időzített telefonhívás. A fesztivál bejárata előtt villámgyorsan átöltözünk a kocsiban, majd a pass-ek nyakba akasztása után rohantunk a Main Stage felé. A nagyszínpad mögötti backstage-ben kényelmes fotelek és kanapék vártak, pálmafás díszítéssel (nagyon faszán nézett ki), csak épp az eső szemerkélt.

A színpadon már a Random Surprise, azaz Rene ’Mascarpone’ Zsolti és Wachter Gyuri melegítettek, Kelly Nyomozó pedig nekikészült a szettjének. Jót mosolyogtunk, miközben észrevettük, hogy a Kraftwerk ládáira pakoltunk a nagy sietségünkben. Az MTV egyik kedves munkatársától megtudtuk, hogy az Erőmű tagjai a fellépésük napján, 10-én már délelőtt megérkeztek a Sound-ra, nem mellékesen pedig igazi kimért úriemberként viselkednek, ami nagyon meglepett mindenkit.

Miközben Kelly Nyomozó elkezdett játszani, én a Nagyszínpad előtti területre mentem ki körülnézni – és jópár volt iskolatárssal, baráttal, cimbivel találkozni. A nagy beszélgetések közben fotósunk, Carbon is megérkezett, egy birodalmi lépegető tekintélyt parancsoló mozgásával. Annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy úgy szóltak rám a többiek, hogy lassan nem ártana felmennem játszani.

A pultba állásomkor kifogástalan technika (és gyülekező hallgatóság) fogadott, olyan hangrendszerrel és kontrollal, ami mellett egyszerűen lehetetlen volt bármit is elrontani. A szettből egy kis ízelítő (a videómegosztóra való feltöltést köszönöm a kedves felhasználónak):

Streako @ Balaton Sound 2009

http://www.youtube.com/watch?v=Da-8u8Y9oYI

Kelly videói:

Detective Kelly @ Balaton Sound 2009:

http://www.youtube.com/watch?v=Fey_QA57gc8

http://www.youtube.com/watch?v=4Te597VjBXQ

http://www.youtube.com/watch?v=0DPUe5_oK0Q

Utánam Sikztah következett, aki gyorsan elmondta rövid élménybeszámolóját („Uhh, mi volt itt tegnap, te”), majd a játékba belemerülve el is kezdte pakolni a jobbnál-jobb zenéit. Összepakolás és egy rövid kitérő után kerítettünk egy taxit, majd irány a szántódi szállás, illetve egy étterem, ahol tápolhattunk végre valami értelmes kaját is.

Este 22.00-ra, a Kraftwerk koncert kezdetére értem vissza a fesztivál területére, majd a színpad aljáról, a hangfaltornyok közvetlen közeléből bámultam majdnem végig a koncertet. Fantasztikus élmény egy Kraftwerk koncert élőben, valami eszméletlen látvány és megszólalás követte a „fantasztikus négyes” mozdulatait. A koncert alatti ácsorgás, és az egész napos rohangálás miatt iszonyatos fáradtság jött rám, de alig tudtam otthagyni az Erőmű műsorát. Végül nem bírtam, kényelmesen elhelyezkedtem a backstage-ban, ahol már Kelly várt, szintén pihenést elősegítő pózban.

(A képekért köszönet Dora Dee-nek)

Hirtelen egy sötétruhás alak jelent meg a Kraftwerk öltözőjénél, majd három másik követte: a tagok jöttek átöltözni, ebből már tudtuk, a The Robots című remekmű következik, ahol robotok helyettesítik a tagokat a színpadon. Azért a Kraftwerk tagjaival egy backstageben ücsörögni nem egy mindennapi élmény.

Ezek után már a koncert utolsó számai következtek, amikor váratlanul rámront két biztonsági őr, hogy „Ne haragudj, te vagy a Neo?”… Persze… Meg sem tudtam szólalni, de már dühösen tovább is álltak. Kelly-vel és Rene-vel szarrá röhögtük az agyunkat, hogy vajon minek tulajdonítható ez a közjáték. Mint kiderült, a Neo tagjai olyan embereket is bevittek a backstage-be, akik amúgy nem mehettek volna be oda, ezt nehezményezte a két szekus. (Minden színpad mögé csak azok az emberek mehetnek be, akiknek az adott színpadra szóló igazolványuk, ill. pass-ük van.)

Vége a csodának, a Kraftwerk „elrobogott”, ezzel a Nagyszínpad programjainak mára vége. Hamarosan kezdődik Sven Väth fellépése, így átcsattogtunk a T-Mobile Terasz elé. A sör-tápolás-sör-tápolás-sör-sör-sör folyamat befejeztével Sven épp készülődött már a színpadon, Felipe pedig már az utolsókat rakta.

Sven nekilátott, és ahogy pakolta a lemezeket, úgy erősödött bennem a csalódás érzése. Végtelenül hosszúnak tűnő, egyszerű minimálokkal, illetve nem egyszer a dél-amerikai minimal-house vonalat előtérbe helyezve nyitotta meg műsorát az "Öreg". Számomra ezek üres, néhol jellegtelen zenék voltak, és amin meglepődtem, hogy a technikával sem tudta kompenzálni ezt a „csorbát” a Cocoon első embere. Rengeteget hibázott, ami számomra nagyon illúzióromboló volt. Sven kb. egy órája játszhatott, amikor már nem bírtuk tovább, leültünk a partra pihegni és iszogatni.
Páran javasolták, nézzük, illetve hallgassuk meg a Guettát az Arénában, de én nem mentem át, ugyanis egyáltalán nem érdekel sem Guetta, sem a műsora. (Rajongóktól bocs.)

Az eszméletlen mennyiségű ember többsége azonban élvezte Sven szettjét, én azonban továbbra sem találtam meg a számításaimat. Hajnaltájban le is léptünk. Később hallottam olyanokat, hogy a végén nagyon játszott Sven, de már annyira fáradt voltam, és az este eddigi tapasztalati alapján még mindig nem tudom, hogy egyáltalán bánjam-e azt, hogy erről lemaradtunk és a szállásunk felé indultunk... Mire Szántódra értünk, már felkelt a nap, így a többiek úgy gondolták, némi házi pálinka elfogyasztása után megmártóznak a Balatonban, én azonban inkább hintáztam egyet a part melletti, két fa közé elhelyezett függőágyon, átgondolva az előző nap és az éjszaka történéseit.

A fesztivál utolsó napján az MR2 / MOL Színpad műsorát a Deaf Company többi tagja kezdte meg, így andy, Bourne, Cár, és TomChi is hallható volt vasárnap, de erről személyes beszámolót már nem tudok közölni, ugyanis én már szombaton hazautaztam. Képeinket és a fesztiválon készült többi videót az alábbi linkekre kattintva nézhetitek meg:

Galéria: http://deafcompany.com/site/index.php/gallery

Videók: http://deafcompany.com/site/index.php/videos

Végezetül pedig az augusztusi promo mix:

Streako – Popkicks (promo mix August 2009)

Letöltés / Download

Tracklist:

Kellemes hallgatózást, üdv. Mindenkinek!