| Az újév első blogja |
| | 2009-01-05 13:43:40 |
De írhattam volna címnek akár azt is, hogy ismét jelentkezem a kéthavi összefoglalómmal. A 2008-as év vége, és egy picit írok a jövőről is:
|
2008. november 8. szombat. A kőszegi Columbus Bárban pár hónapja egész jó kis bulik vannak. Egy szombathelyi illetőségű lány, dj Shizuka szokott zenélni, és úgy tűnik, megvan a maga kis közönsége is. Így a tulaj elhatározta, hogy rendszeresen jelentkező sorozatot indít, kicsit felspécizte a helyet hangtechnikailag, és hetente különféle esteket szervez. Rám 8-án került sor. Utoljára 5 éve zenéltem ezen a helyen az akkori project-emben, és remek hangulatú bulikat csináltunk, ezért kellemes érzés volt visszatérni ide. A piafogyasztásom 3-4 üveg Schlossgold-ban merült ki, mivel én vállaltam be a sofőrködést, és kicsit fáradt is voltam. Ennek ellenére úgy érzem sikerült egy jól összerakott warm up-ot prezentálni Shizuka előtt, kár hogy viszonylag kevés embernek. Haverokkal elhülyülésnek tökéletes volt, szépen szólt a hang, nosztalgiáztam egyet, és felcsillant egy pici reménycsillag is a jövőre nézve, ugyanis ide még visszatérek…  2008. november 20. csütörtök. Régóta szerettem volna már egy, az electro-sabb stílusomat is bemutató mixet összeállítani, de ez jóval nehezebb feladatnak bizonyult, mint egy house mix elkészítése. Elég egyedi, electro disco zenéket is szívesen játszom, csak itt jobban oda kell figyelni hogy mi illik mire, és a folyamatos house-os „csattogás”-t sem tudom kihasználni az átvezetésekre. Egy szónak is száz a vége, elkészült egy mix, ami végre megmutatja a másik oldalam.  Link: Ernest C. - ElectroDiscoNewFunkBreakDeep2008. november 23. vasárnap. A büki búcsúi party. Szokásos helyszín, megszokott arcok, ám ezúttal kicsit többen. A Matróz Borozóban tartottunk egy kis összejövetelt Molle Lacával, és a nemrégiben Hollandiából hazatért Scold barátommal. Már írtam sokszor a helyről, volt már pár nagyon jól sikerült buli is itt, ugyanekkor elég sokszor előfordult az is, hogy siralmasan sikerült az este. Na, hát ez kijelenthetem, hogy JÓL sikerült.  Tudod, amikor tényleg minden haver összejön, mindenki picit be van rúgva, mindenki ismer és szeret mindenkit, tetszik a zene, megy az ökörködés egész este… ez kb. erről szólt, jól éreztünk magunkat. Őőő és itt szeretném megemlíteni, hogy a helyszínre sajnos nem térek vissza többet, mivel az egyik legjobb haverom aki a helyen pultos néha, összejött a volt barátnőmmel, és nem volt benne annyi emberség hogy elém álljon és közölje ezt velem… 2008. november 29. szombat. Egy kópházi ismerősömnek, Edinának a szülinapi buliján zenéltem a Fakukac nevű vendéglátó helyiségükben.  Indulásom előtt az öt éves érettségi találkozómon vettem részt egyik volt osztálytárs haverral, aki aztán eljött velem ide is. Szomorúan konstatáltam a helyzetet, hogy az egyetlen fény amit én vittem volna a bulira, amikor be akartam kötni, kiderült hogy beszart. Na sebaj, a másik „sztár” vendéggel, dj Blahával, azért megoldottuk a helyzetet. Ha fény nem is volt, a hangot sikerült jól beállítani, és így utólag visszagondolva az estére, itt is ki merem jelenteni, hogy sikerült egy szuper kis bulit összehozni. Én a house-os részt képviseltem, Blaha pedig törteket tolt. Ezúton is köszönet neki és Edinának is a buliért, remélem jövőre is csinálunk valami ilyesmit! Negatívum hogy nem tudtunk ott aludni, én pedig (már) nem tudtam hazavezetni sem, így a Terciába állítottunk be ketten haverommal, meg pár sörrel a zsebünkben, hajnali négy órakor, elég durva fejekkel, hogy szobát szeretnénk bérelni. Tudtam, hogy bizonyára buzinak fognak nézni minket, és fel is hívtam a figyelmét a portás bácsinak hogy „mi nem azért akarunk ám idejönni, hogy dugjunk itt vagy ilyesmi”.  2008. december 13. szombat. Hát ez egy mondhatni mozgalmas nap volt. Kevés alvás után, hajnali keléssel, a jelenlegi csajomat az ágyban hagyva elindultam Bükről Szombathelyre, hogy az ex csajomnak haj modellje legyek a vizsgáján. Megmondom őszintén hajmodell még sosem voltam, de érdekes feladat volt, és 4-es fejet vágott nekem (ennyire osztályozták), úgyhogy nem tudom ez most az ő érdeme-e, vagy nekem is van benne szerepem, mindenesetre elég nehéz volt közel 50 percig ücsörögni úgy, hogy ne aludjak el.  Végeztünk, vissza Bük, pici zenélés, készülgetés az estére, szex, pici alvás, szex, kaja, szex, összepakolás, és egy kis szex, aztán barátnőmmel meg Peti barátommal indulás Mosonmagyaróvárra. Deep Vision Night 8 éves szülinap. Helyszín a D.Corner. Persze még itt is volt egy kis városon belüli futkozás, Tesco-ban szülinapi tortára gyertya kajtatás (én nem is tudtam hogy ennyi féle gyertya létezik, és mind más helyen vannak), pia vásárlás, stb. Két órát warm-oltam a Cornerben, szerintem hangulat csinálásnak pont megfelelt, bólogatott mindenki rendesen. Igyekeztem a deep-esebb arcomat elővenni, ezúttal electro zenék mellőzésével, ez az est másról szól. Utánam pár track-ig BigFlash állt be a pultba, mivel Tolnai, Rolchie és én a igyekeztünk a külön az erre az estére összeállított és 50 darabban kiírt cd-t szétosztani (a mix letölthető innen: Tolnai - Eight years of Deep Vision Night) tortát szeletelni, ajándékozni, fényképeken rajta lenni… Aztán maradtunk még kicsit meghallgatni Tolnai és Rolchie b2b-jét, nekem nagyon tetszett, és úgy tűnt hogy az emberek is veszik a lapot, és itt is többen voltak mint általában. Köszönöm Peti!     De nem tudtunk sokáig maradni, indulni kellett Sopronba. A természetesen kihagyhatatlan McDonald’s-os sajtburgerezés után, a kicsit megbővült bandával (haver Peti két győri barátja is velünk tartott), fél egy tájékán érkezhettünk meg a Pub Fiction-be. Rengeteg ember, fogadott minket, és Breakdown játéka szólt éppen. Mivel aznap este még nem ittam semmit, igyekeztem behozni a lemaradást, és elérni az ottani barátaim szintjét, némi Red Bull – Ballantines-t felhasználva.  Dumálgattunk és ittunk egyet Streako Marcival, Molle Laca is betoppant, aki szintén két buliban zenélt aznap este. Közben elkezdett az éppen szülinapi builját tartó dennis is játszani, aki után a 3-4 Red Bull megivása utáni éppen szív majdnem kiesőset játszó, én következtem. Elővettem az electro-sabb arcomat, keménykedtem kicsit, aztán szerettem volna house-ba átmenni, ami nem sikerült, mivel megürült a tánctér, aztán korrigáltam, és visszajöttek az emberek is. Ezzel együtt a sok-sok Pub-os buli között amin zenéltem, ez egy kiemelkedően jó, ha nem a legjobbnak számít. Ennyire jó hangulatú közönségnek, ennyire sok táncoló embernek talán még sosem volt lehetőségem itt játszani. Utánam Laca pedig feltette a pontot az i-re, teljesen megvadította az arcokat, nagyon pumpás, húzós, party-s zenéket tolva. Aztán indulás vissza Bükre… az est hőse dennis, elaludt a kocsiban.  2008. december 20. szombat. „3 és fél éve készítettem egy 3 órás mixet. Az akkori általam képviselt stílusokat szinte teljes egészében bemutatta, a funk house-tól a progressive-n át, egészen a techno-ig, mindent. Most, pár év elteltével úgy döntöttem, ideje bemutatnom a folytatást.” „…amiben minden oldalam, szélsőségem megmutatkozik.” Erről ennyit.  ja, és a link: Ernest C. - 3 hours live II.2008. december 31. szerda. Deep Lick Szilveszter a da Rocco Pizzériában, Bükön. Deep Lick, azaz Laci és én. Már említettem, hogy ilyenkor más előadás módot produkálunk, ami most teljesen beleillett a szilveszteri hangulatba. Volt pultban seggrázás, pacsi, tánci-tánci, hülyéskedés, egyik mixel másik effektezik felállás, minden. Sajnos büki buli ellenére nem állíthatom hogy olyan frenetikusan sok haver jött volna el, volt pár, nekik köszönet ezúton is a részvételért, de sok ismeretlen arccal is találkoztam. Na jó, nekik is köszönet hogy eljöttek.  Meg persze Beának is, aki elhívott minket. Meg szüleimnek is. Meg… na inkább hagyjuk mert nem lesz vége sosem.  Zeneileg a house uralkodott szinte végig, ennek örültem is. A bemelegítés szerepe megint rám jutott, fél 9-től éjfélig csak én zenéltem, pár track-ig állt be Laca („had tegyek fel egyet most én”). Utána Himnusz, Topazz – The new millenium. Amit legutoljára 2000. szilveszterén tettem fel.  Aztán belecsaptunk a lecsóba, volt slágeresebb vonal is, de a csattogós 4/4-es ütemek miatt teljesen beleillett a house-os képbe, és a hangulat megkívánta. Úgy érzem letettünk valamit az asztalra megint, egy szinte teltházas bulit produkáltunk, mindenki jól érezte magát, és viszonylag igényes, minőségi zenékkel tettük ezt. Persze lesz ez még jobb is, vagy így se, mindenesetre örülök hogy így jött ki, és hogy ezek között az emberek között szilveszterezhettem. És most pár szót ejtsünk a jövőről. Ami biztos, hogy jan. 17-én kőszegi Columbus-os buli lesz, Scold-al és dennis Csabial. Remélem, hogy az 500 db plakát megteszi hatását, és több embernek tudunk majd játszani mint múltkor. Ha reklám nélkül is jöttek, így elvileg az is benne van a pakliban, hogy egy nagyon komoly bulit hozunk össze. Másnap, 18-án, indulunk Lacával Pestre, ugyanis a 4 órai Truesounds-ban zenélünk a Justmusic.fm-en, élőben. És még van egy pontos dátumom, a Deaf Company 4. szülinapi bulijára vagyok hivatalos (még Marci hívott meg a Pub-ban) febr. 13-án. Talán majd a péntek 13. szerencsét hoz, és legalább olyan fasza kis buli lesz ez is, mint Csabika szülinapja.  De ezekről bővebben majd két hónap múlva... B.U.É.K. mindenkinek!
|
|
|

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
......................................................................................................
............................
Ernest C. | 2009-01-10 23:13:43
|
Nosss... Az a torta igenis szép lett, csak sok a fény és ezért nem látszik belőle sok minden.
A két "rivális" örök harcába nem szeretnék beleavatkozni, hátha a fejemet veszik érte. Annyit mondhatok, hogy már több esetben volt alkalmam beszélgetni velük (egyszerre), és fizikai bántalmazásra még sosem került sor, most sem. Lehet igaz a mondás, amelyik kutya ugat, az nem harap. Ezen a bulin amúgy szerintem nem is beszéltek valami sokat... de többet tényleg nem mondhatok, mert húúú... valaki kopog az ajtón, ... NEEEEEEEEEE, EZEK ŐŐŐŐŐŐŐŐŐKKK, ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!
|
......................................................................................................
............................
Carbon | 2009-01-10 22:47:26
|
Így van,a kérdés jogos.Megvolt a nagy összeborulás?Az ide vonatkozó részleteket sajnos hiába kerestem..
Egyébként jó lett a beszámoló
|
......................................................................................................
............................
Streako | 2009-01-09 13:19:36
|
szép a torta :))
|
......................................................................................................
............................
Hella | 2009-01-06 10:09:30
|
kedvenc részeim:
-fakukac (vajon mi lehet a női megfelelője? :)
-2008. december 13. szombat (: :)
-Dumálgattunk és ittunk egyet Streako Marcival, Molle Laca is betoppant... (és és és és? pacsi? ? erről részletesen is beszámolhattál volna:)
búék everybody!
|
|
|
|

|
Moonline
|
|
Randall
|
|
Workidz
|
|
c.Molle
|
|
Cár
|
|
Streako
|
|
andy_age
|
|
Daniel Damussy
|
|
Hella
|
|