Zenélések terén nem nevezném életem legmozgalmasabb időszakának az elmúlt heteket, inkább bulizni jártam el, meghallgatni másokat. Pár helyi próbálkozás volt, talán az első lehetett ezek közül a sárvári bulink a Riverben. Egész napos para után (a jegyszedő gyerek utolsó pillanatban mégsem ér rá, szerezzünk kiskönyveket az összes dj-nek, véletlenül növekedni fognak a buli költségei, stb.) este 10 környékén nyitottuk meg a kapukat. Két, két és fél órát toltam warm up-ban, ügyesen, okosan csinálva a dolgokat, még pár fincsibb deep-et is bele tudtam rakni a szettbe, úgy, hogy bevegyék az emberek, akik talán 50-en lehettek a szett végére. A mozgolódás viszont elkezdődött rá, hozzám képest jól játszottam, dicséretet is kaptam, technikailag is rendben volt a dolog, na persze ehhez kellett az is, hogy a saját MK5-ösöket kellett vinnem, amikről imádok játszani. Utánam c.Molle Laci folytatta a műsort, elég kemény tech-ekkel építkezett, a vége már veretős techno lett. Érdekes volt hallgatni, nekem személy szerint tetszett. A tánci-tánci időszakos volt, néha beindult valami, néha lementek a tánctérről. Személyzettel meg a nem fizetős emberekkel együtt talán 140-150-en lehettünk, ami nekünk nem volt rossz, összességében meg mivel nagy a hely, kicsit kevésnek tűnt. Scold szépen folytatta Laci vonalát, a bulit pedig Reelow fejezte be. Őt én most hallottam élőben először, be kell valljam rosszabbra számítottam, a pörgősebb progik jól illettek az est befejezéséhez, és nagyobb csúszásokat sem véltem felfedezni. Összességében nekünk nagyon bejött a dolog, lehettek volna többen, de szerettünk ott zenélni, remélem, hogy a következőn többen lesznek (feltéve ha a club belemegy hogy legyen következő...). A büki da Rocco Pizzériában haveromék 2 hetente csinálnak bulikat, tánci nem tudom hogy van-e, mert én még csak egyszer voltam náluk egyik buli elején, de óriási "botrány"-t kavartam... :) A történet ott kezdődik, hogy van egy pici kis egysoros krokodil lámpám, ami ilyen jellegű összejöveteleknél némileg feldobja a hangulatot (a semminél mindenesetre több). Hát, aztán ezt elkérték tőlem. Úgy gondoltam, ha már egyszer kedvességből, rendességből meg barátságból személyesen beviszem nekik a fényemet, akkor 9-től 10-ig egy órácskát igazán zenélhetek, amire rá is bólintottak. Mivel pizzériáról beszélünk, direkt bekészítettem nagyon lájtos beülős bakeliteket, néha egész jazzy-s, vagy dallamos (aszittem ezáltal emészthetőbb) deep-eket, sok Kevin Yost-ot és hasonló hangzást. A közönséget egyébként nagyrészben a helyi nehéz fiúk klubjának pár kötekedősebb darabja képviselte... :) Már zenélés közben is megütötte a fülem egy-két kritika (mijezazene, mé van ennyi zongora benne, plusz haver dj is odajött, hogy morgolódnak az emberek). 50 perc után odalépett hozzám egy vadparaszt, aki külsőre-belsőre is az, tehát olyan echte ungárisse vadparaszt, és az alábbi párbeszéd zajlott le közöttünk: - Tё! Há jáccá mán normális zenét! - Figyi ez a buli eleje, szerintem ezek a zenék teljesen jó hangulatot csinálnak, azért lájtosabb, mert még az elején vagyunk, később majd lesz más is, egyébként én hamarosan befejezem. - Jáccá mán normális zenét! Ezek után úgy döntöttem, hogy a lemez végét még megvárom, aztán tipli van. :) Még utána pár napig hallottam vissza dolgokat, hogy az Ernő milyen szart játszott... Aki ismer tudja hogy nem szoktam panaszkodni, de nem értem miért zárkóznak el ennyire az emberek a jó zenétől. És beszéltünk a többiekkel azóta, hogyha ezek az emberek nincsenek ott, csak önmagát a helyet nézzük, ezek a track-ek illenek oda a legjobban. Akkor miért kell a rádiós slágereket erőltetni...? :( Furcsa módon jó pár track-et felhasználva a "botrányt okozó" szettemből, május 2-án szintén Bükön, a rendezvénysátorban zenéltem egy órát. Teljesen ingyér, csak a kíváncsiság hajtott. Pár lézengő arc, anyukák, kisgyerekek, idősebbek, délutáni érdeklődők, szóval ilyen össze-vissza hallgatóság, és úgy vettem észre hogy tetszett nekik, aminek nagyon örültem. Lehet mégsem vagyok annyira gáz? :D Uccsó fellépésem a Colosso Grandéban történt meg május 20-án, szintén warm up-oltam. Az élőben felvett mix, letölthető innen: http://www.deepvisionnight.matrixhub.hu/Ernest_C/Ernest_C_Live_Warm_Up_@_Colosso_Grande_2008_05_10.mp3 Apropó, mix. 10 nappal a Colosso után, május 20-án sikerült felvennem az ez évi Deep Summer-t. 2005 óta minden évben készítek egy válogatást, hasonló szempontok alapján. Fő alternatívák: nyugodtan felhasználhatok régi zenéket is, nem muszáj csak az abban az évben megjelent kiadványokat szerepeltetni, sőt, eddig mindegyikben van régi zene is. Viszont ennek ellenére előremutatónak kell lennie, igényesnek, színvonalasnak, nyárinak, vidámnak, és valahol intenzitásban fél úton a kávézós és a bulis zenék között. Ezek elég konkrétan behatárolják a dolgot, mégis egy picit minden évben más lett. Az idei talán az eddigiek közül a leghangszeresebb, legnyugisabb rész, amit fél napos szelekció után, élőben sikerült felvennem. Magyarán utólagos számítógépes összevagdosások nélkül, úgy, ahogy azt itthon lezenéltem. És még mindig minden lemez bakelitről szól. :) Ha van kedvetek és szántok rá időt, hallgassátok meg: http://www.deepvisionnight.matrixhub.hu/Ernest_C/Ernest_C._-_Deep_Summer_2008.mp3 Ezek pedig a régebbi részek linkjei: http://www.strangeline.hu/Ernest_C._-_Deep_Summer_2007.mp3 http://www.strangeline.hu/Ernest_C._-_Deep_Summer_2006.mp3 http://www.strangeline.hu/Ernest_C._-_Deep_Summer_2005.mp3 Eddig a múltról beszéltem, most jöjjön a jövő, ugyanis vannak fejlemények a projectem, a Deep Vision Night háza táján is. Mosonmagyaróváron találtunk két helyszínt, ahova bevisszük majd a rendezvényt. Az első ilyen est május 31-én lesz szombaton, a Toscana Kávéházban, ahol rajtunk kívül (Tolnai meg én) még Koohnka fog zenélni. Még nem láttam a helyszínt, de úgy tudom hogy egy igényes kávézós helyről van szó, tehát nem is kimondottan buli lesz. Fejben már alakítgatom az elképzeléseimet, mivel most a végén játszom, lehet kicsit erősebben odateszem majd magamat. :) Június 14-én avatjuk fel a Fitt Cafe-t, ahol Voodoo Magic névre keresztelt estünket mutatjuk be, Rolchie warm up vendégszereplésével. Ha már egyszer voodoo varázslásra készülünk, én itt megpróbálom kiélni kongás zenés hajlamaimat, imádom ezt a hangszert, és igggensok ilyen lemezem van. Mindkét helyen 500 Ft-os belépővel dolgozunk, ez nem sok az igényes helyért és a zenékért, és természetesen ha szép számmal leszünk, folytatása következik. Adtam mix linkeket, buli dátumokat, talán egy időre elég is lesz belőlem. :) Szal hallgassatok engem mixben vagy élőben, akivel meg nem taliznék, sok party-t, szép, és élményekkel teli nyarat kívánok előre is! Ernő voltam Bükről :)
|